Phi Phi, nem így kepzeltük...
Masnap reggeli utan a transzfer egy jo fel orat kesett. En mar panikoltam, hogy le fogjuk kesni a kompot, de az utolso pillanatban befutott a busz, tomve turistakkal, megint megkaptuk a matricakat es mar robogtunk is a molora. A kompozas sima ugy volt. Dalma mar olyan siman veszi a 2 oras utakat, hogy szinte esemenytelenul telt el. A szigetre erkezeskor fejenkent nehany 100 baht-tal "onkentesen" hozzajarultunk a Phi Phi nemzeti park tisztantartasahoz. Ez az egesz egy nagy kepmutatas, a part mocskos, a viz tele van szemettel es helyiektol is hallottuk, hogy csak beszedik a penzt, de semmit nem tesznek. Nem kedvelem az ilyet.
Az idő kissé szeles és borult volt, de azt semmiképpen nem mondanám, hogy fáztunk volna. A víz pedig kifejezetten kellemes volt. Éppen dagály volt (ez azért fontos, mert mint később kiderült apály alkalmával szinte az egész öbölből lehúzódik a víz és hatalmas területek kerülnek szárazra) ezért azonnal megtámadtam a tengert. Állati jó volt!
Elindultunk felfedezni a szigetet a közelben. Mint kiderült a mi épületünk felett volt egy plusz medence, amit senki nem használt, szinte privát pool-ként járhattunk fel pancsizni. Este lementünk a partra, hogy együnk valami finomat. Azt tudtuk, hogy a szállás étterme elég borsosan méri a vacsorát, ezért elindultunk a parton kicsit messzebb, hogy egy, a helyiek által működtetett egyszerű étteremnek nem igazán nevezhető helyen vacsizzunk. A kontinensen tapasztalható árakhoz képest itt is az árak sokkal magasabbak voltak, néha 2x 3x magasabbak. Kicsit gondban is voltunk, mert nem ezekhez az árakhoz igazítottuk a készpénz állományunkat, és ugye a környéken ATM nincs, kártyával pedig a legritkább esetben lehet fizetni. De ettől eltekintve a kaja és a tengerparti vacsora hangulata nagyszerű volt. Dalma rögtön össze is barátkozott a helyi kis vagányokkal.
Másnap reggel felkeltünk és jött a hidegzuhany, Dalma szeme hatalmasra duzzadt. Ilyet még nem láttam, akkora volt mint egy tojás. Nyilván, megint a medencés pancsizás miatt. Pedig százszor is elmondtuk neki, hogy ne nyissa ki a szemét. Leizzadtunk, mert a Tobrex már elfogyott és itt nem nagyon van orvos. Pánikszerüen robogtunk a recepcióra, hogy ilyenkor mi a teendő, már a Ton Sai oda-vissza út költségét kalkuláltam, mire kiderült, hogy a mellettünk lévő szálláson van egy állandó orvos. Huhh, ez nagy megkönnyebbülés volt. Átmentünk a tomboló hőségben. Szerencsére éppen ott volt a doki és gyorsan el tudta látni a Dalmát. Természetesen megint kötőhártya gyulladás és antibiotikum. Sajnos tobrex nem volt, csak egy szuszpenzió. Ennek nagyon nem örültünk, mert ez olyan, mint a lórugás, de legalább volt és helyben volt. Még aznap elkezdtük adagolni, hamar rendbe is jött a szeme. Csenge sem volt túl jól reggel. Nem kívánta a reggelit és a közérzete is rossz volt. Mint később kiderült egészen valószínű, hogy egy nem túl friss csirke sataytól kapott egy csúnya ételmérgezést.
Még aznap úgy döntöttük, hogy kibérlünk egy privát hajót és elmegyünk a környék szép szigeteire sznorizni. Szerencsére ehhez találtunk egy partnert is, egy középkorú német nőt és 3 a gyerekét. Így el tudtuk felezni a hajó költségét, ami egyébklént igen borsos, több mint 2000 baht lett volna. Felpakoltunk és reggeli után nem sokkal már indultunk is.
Az út eleje simán indult, de később jöttek a gondok. Csenge állapotán sajnos a hullámzás nagyon sokat rontott, még a gyógyszer sem segített rajta, amit kapott a hajón, hamar ki is hányta. A sznorizó helyre érkezve, ami egyébként szép volt, azonnal a vízbe vetette magát, mert korábban az sokat segített, hogy nem a hajón volt. Sajnos nem sokat javult a helyzet és egyre rosszabbul lett. Én pedig miközben próbáltam vigyázni Dalmára alaposan meg is fürdettem a másik mobilt, ami még nálunk volt, azaz végleg elvágtuk magunkat az otthoniaktól. Ez azt is jelentette, hogy innentől egyetlen képet sem tudunk csinálni, mert fényképezőgépen nem vittünk magunkkal. Csenge próbálta tartani magát, miközben a következő helyre mentünk, de a lassú hullámzás nagyon alattomos tud lenni, teljesen kikészült, és megbeszéltük, hogy vigyenek partra minket, mert ezt ilyen állapotban nem lehet folytatni.
Mire visszaértünk már elmúlt 1 óra is, így egy gyors ebéd után délutáni alvással próbáltak a lányok regenerálódni. Mielőtt Phi Phi-re értünk kiderítettük, hogy nem messze a szállástól van egy helyi falu a Loh Ba Kao öbölben, ami a informátoraink szerint tele van autentikus éttermekkel és boltokkal, ahol sokkal jobb áron meg lehet vacsorázni, mint ott a közelbe. A faluba a part mentén egy beton út vezetett, ami teljesen jó járható volt. Egymagam nekiindultam és átsétáltam a faluba, jó messze volt, több, mint 30-40 percnyire. De megérte, valóban nyüzsgő élet volt, jobbnál jobb étermekkel és kisboltokkal. Az egyik szimpatikus kis helyre beültem és elvitelre kértem vacsorát a lányoknak. Jóval sötétedés után értem haza. Másnap el is határoztuk, hogy a délelőtti medencézés és önfeledt pancsi után, hogy közösen is elmegyünk oda, mert most már Csenge és Dalma is kiváncsi volt a falura. Mint kiderült ezen a szakaszon tuk-tukkal járnak a helyiek és pár 100 bahtért átvisznek a resortból a faluba. Pont erre volt szükségünk. Mikor a betonút elejére értünk óriási szerencsénk volt, mert egy helyi munkásokkal megrakott kisebb traktor pont akkor indult a faluba és felvettek minket. Nagyon kedvesek voltak, Dalmat imádták. A faluba érkezve Dalma rögtön megtalálta a közös hangot a helyi kölykökkel annak ellenére, hogy egy szót sem beszél thai nyelven. Észre sem vettem és már én is a játék része voltam, egy rozoga biciklin fuvaroztam őket körbe-körbe. Nagyon imádták! Vacsi előtt megnéztük a falu tőszomszédságában lévő luxus üdülőtelepet, a Phi Phi Island Village Resort-ot. A hely tényleg nagyon szép volt. Ezután már megéheztünk ezért rögtön be is ültünk Dalmával vacsizni, közben Csenge elmente a helyi orvoshoz, hogy kérjen valami gyógyszert a gyomorrontásra, mert nem sokat javult a helyzet. Visszafelé béreltünk egy tuk tukot, ami hazáig elrobogott velünk. Másnap Dalma nagy örömére pancsi és pihi volt. Nemsokára már indulnunk kellett haza.
Összességében nekünk Phi Phi nagy csalódás volt. Nagyon túristás, korlátozottak a lehetőségek, de engem, ami a leginkább zavart, hogy erősen túl van árazva, amit semmi sem indokol. Sok más szigeten voltunk, ahol hasonló logisztiaki problémákat kell megoldani , ami nyilvánvalóan a sziget életet megdrágítja, de sehol nem tapasztaltunk ilyen magas árakat. Ezt pedig semmi sem indokolja, a választék, a szolgáltatás tartalma és színvonala sem magasabb, mint Taon vagy Samuin. Ez a sziget komoly népszerűségnek örvend, de hírnevéhez képest nem nyújt akkora élményt, hogy megérje ide ellátogatni.
Minden ok volt, a kikotoben mar vartak minket. Ton Sai-bol meg egy 30 perces ujabb hajouttal vittek el minket a sziget eszaki reszere, ahol a szallas, a P.P. Erawan Palms Resort volt. A szallas nagyon szep, a medence is rendben volt. Dalma mar nagyon varta, hogy pancsizhasson. Kicsit varni kellett a szobara, de megerte. A szoba az eddigi legnagyobb volt, szepen felszerelt es tiszta. Nem a medence körüli kis bungallow-ban kaptunk szobát, hanem a hátsó melléképületben, ami pont jó, mert az esti ricsajból nem kaptunk semmit. Kicsit fura volt, h Dalma potagya nem volt felszerelve, de a hordar mondta, hogy majd kesobb hozzak. Hamar birtokba is vettuk a medencet. A part is nagyon szep volt. Sajnos wifi nem volt a szobaban, csak a lobby es a medence kornyeken. Nem ertem, hogy miert? Ha mar kiepitettek a netet, akkor ezt miert nem leptek meg egy ilyen szinvonalu helyen?! Igazan nem ertem.
Visszaertunk, de a potagy meg mindig nem volt a szobaban. Sajnos kiderult, hogy ha a Bookingon foglalok (marpedig en ott foglaltam), akkor nincs automatikusan az arban benne a potagy. Nagyon bosszus voltam, mert erre a reszletre probaltam nagyon odafigyelni minden foglalasnal. Sajnos efelett valahogy elsiklottam, nem lett potagy, Dalma velunk aludt. De vegul is nem volt tul nagy gond, megoldottuk.
Az idő kissé szeles és borult volt, de azt semmiképpen nem mondanám, hogy fáztunk volna. A víz pedig kifejezetten kellemes volt. Éppen dagály volt (ez azért fontos, mert mint később kiderült apály alkalmával szinte az egész öbölből lehúzódik a víz és hatalmas területek kerülnek szárazra) ezért azonnal megtámadtam a tengert. Állati jó volt!
Elindultunk felfedezni a szigetet a közelben. Mint kiderült a mi épületünk felett volt egy plusz medence, amit senki nem használt, szinte privát pool-ként járhattunk fel pancsizni. Este lementünk a partra, hogy együnk valami finomat. Azt tudtuk, hogy a szállás étterme elég borsosan méri a vacsorát, ezért elindultunk a parton kicsit messzebb, hogy egy, a helyiek által működtetett egyszerű étteremnek nem igazán nevezhető helyen vacsizzunk. A kontinensen tapasztalható árakhoz képest itt is az árak sokkal magasabbak voltak, néha 2x 3x magasabbak. Kicsit gondban is voltunk, mert nem ezekhez az árakhoz igazítottuk a készpénz állományunkat, és ugye a környéken ATM nincs, kártyával pedig a legritkább esetben lehet fizetni. De ettől eltekintve a kaja és a tengerparti vacsora hangulata nagyszerű volt. Dalma rögtön össze is barátkozott a helyi kis vagányokkal.
Másnap reggel felkeltünk és jött a hidegzuhany, Dalma szeme hatalmasra duzzadt. Ilyet még nem láttam, akkora volt mint egy tojás. Nyilván, megint a medencés pancsizás miatt. Pedig százszor is elmondtuk neki, hogy ne nyissa ki a szemét. Leizzadtunk, mert a Tobrex már elfogyott és itt nem nagyon van orvos. Pánikszerüen robogtunk a recepcióra, hogy ilyenkor mi a teendő, már a Ton Sai oda-vissza út költségét kalkuláltam, mire kiderült, hogy a mellettünk lévő szálláson van egy állandó orvos. Huhh, ez nagy megkönnyebbülés volt. Átmentünk a tomboló hőségben. Szerencsére éppen ott volt a doki és gyorsan el tudta látni a Dalmát. Természetesen megint kötőhártya gyulladás és antibiotikum. Sajnos tobrex nem volt, csak egy szuszpenzió. Ennek nagyon nem örültünk, mert ez olyan, mint a lórugás, de legalább volt és helyben volt. Még aznap elkezdtük adagolni, hamar rendbe is jött a szeme. Csenge sem volt túl jól reggel. Nem kívánta a reggelit és a közérzete is rossz volt. Mint később kiderült egészen valószínű, hogy egy nem túl friss csirke sataytól kapott egy csúnya ételmérgezést.
Még aznap úgy döntöttük, hogy kibérlünk egy privát hajót és elmegyünk a környék szép szigeteire sznorizni. Szerencsére ehhez találtunk egy partnert is, egy középkorú német nőt és 3 a gyerekét. Így el tudtuk felezni a hajó költségét, ami egyébklént igen borsos, több mint 2000 baht lett volna. Felpakoltunk és reggeli után nem sokkal már indultunk is.
Az út eleje simán indult, de később jöttek a gondok. Csenge állapotán sajnos a hullámzás nagyon sokat rontott, még a gyógyszer sem segített rajta, amit kapott a hajón, hamar ki is hányta. A sznorizó helyre érkezve, ami egyébként szép volt, azonnal a vízbe vetette magát, mert korábban az sokat segített, hogy nem a hajón volt. Sajnos nem sokat javult a helyzet és egyre rosszabbul lett. Én pedig miközben próbáltam vigyázni Dalmára alaposan meg is fürdettem a másik mobilt, ami még nálunk volt, azaz végleg elvágtuk magunkat az otthoniaktól. Ez azt is jelentette, hogy innentől egyetlen képet sem tudunk csinálni, mert fényképezőgépen nem vittünk magunkkal. Csenge próbálta tartani magát, miközben a következő helyre mentünk, de a lassú hullámzás nagyon alattomos tud lenni, teljesen kikészült, és megbeszéltük, hogy vigyenek partra minket, mert ezt ilyen állapotban nem lehet folytatni.
Mire visszaértünk már elmúlt 1 óra is, így egy gyors ebéd után délutáni alvással próbáltak a lányok regenerálódni. Mielőtt Phi Phi-re értünk kiderítettük, hogy nem messze a szállástól van egy helyi falu a Loh Ba Kao öbölben, ami a informátoraink szerint tele van autentikus éttermekkel és boltokkal, ahol sokkal jobb áron meg lehet vacsorázni, mint ott a közelbe. A faluba a part mentén egy beton út vezetett, ami teljesen jó járható volt. Egymagam nekiindultam és átsétáltam a faluba, jó messze volt, több, mint 30-40 percnyire. De megérte, valóban nyüzsgő élet volt, jobbnál jobb étermekkel és kisboltokkal. Az egyik szimpatikus kis helyre beültem és elvitelre kértem vacsorát a lányoknak. Jóval sötétedés után értem haza. Másnap el is határoztuk, hogy a délelőtti medencézés és önfeledt pancsi után, hogy közösen is elmegyünk oda, mert most már Csenge és Dalma is kiváncsi volt a falura. Mint kiderült ezen a szakaszon tuk-tukkal járnak a helyiek és pár 100 bahtért átvisznek a resortból a faluba. Pont erre volt szükségünk. Mikor a betonút elejére értünk óriási szerencsénk volt, mert egy helyi munkásokkal megrakott kisebb traktor pont akkor indult a faluba és felvettek minket. Nagyon kedvesek voltak, Dalmat imádták. A faluba érkezve Dalma rögtön megtalálta a közös hangot a helyi kölykökkel annak ellenére, hogy egy szót sem beszél thai nyelven. Észre sem vettem és már én is a játék része voltam, egy rozoga biciklin fuvaroztam őket körbe-körbe. Nagyon imádták! Vacsi előtt megnéztük a falu tőszomszédságában lévő luxus üdülőtelepet, a Phi Phi Island Village Resort-ot. A hely tényleg nagyon szép volt. Ezután már megéheztünk ezért rögtön be is ültünk Dalmával vacsizni, közben Csenge elmente a helyi orvoshoz, hogy kérjen valami gyógyszert a gyomorrontásra, mert nem sokat javult a helyzet. Visszafelé béreltünk egy tuk tukot, ami hazáig elrobogott velünk. Másnap Dalma nagy örömére pancsi és pihi volt. Nemsokára már indulnunk kellett haza.
Összességében nekünk Phi Phi nagy csalódás volt. Nagyon túristás, korlátozottak a lehetőségek, de engem, ami a leginkább zavart, hogy erősen túl van árazva, amit semmi sem indokol. Sok más szigeten voltunk, ahol hasonló logisztiaki problémákat kell megoldani , ami nyilvánvalóan a sziget életet megdrágítja, de sehol nem tapasztaltunk ilyen magas árakat. Ezt pedig semmi sem indokolja, a választék, a szolgáltatás tartalma és színvonala sem magasabb, mint Taon vagy Samuin. Ez a sziget komoly népszerűségnek örvend, de hírnevéhez képest nem nyújt akkora élményt, hogy megérje ide ellátogatni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése